Szentlászlói református templom

A szentlászlói református egyház az 1920. június 4-i trianoni békediktátum után elszakadt a magyarországi szentgyörgyvölgyi anyaegyházától. A vidék református gyülekezeteinek az akkori Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban nem maradt anyagyülekezet, tehát olyan hely, ahol lelkész él, van lelkészi hivatal és templom. 1935-től hoztak létre egy lelkészi állást Szentlászlón, A Szlovéniai Református Keresztyén Egyház viszont hivatalosan még csak 1993-ban alakult meg. Történelmi helyzetéből adódóan, kis létszámú gyülekezetek maradtak meg a vidéken. Jelenleg négy gyülekezetben folyik rendszeres gyülekezeti munka, Szentlászlón, Szerdahelyen, Csekefán és Domaföldön. Jelenleg 200 reformátusról tudunk a Muravidéken, ebből mintegy 100 szentlászlói.
A szentlászlói templom a Református Egyházközség központi temploma. A település 1901-ben épült haranglábát, 1968-ban kis templommá alakították. A toronyban két harang található. 2008 őszétől Bódis Tamás a gyülekezetek lelkipásztora, feleségével, Rozgonyi Emőkével. A templom folyamatos felújítás alatt van. A belső plafon elbontása, azaz kb. 1,3 m-rel történő magasítása,a karzat és a bejárat áthelyezése 2014-ben megtörtént. A tető és az ablakok cseréjét a 2015-ös évben tervezi az egyház, ami nagyban függ attól, hogy sikeresen pályáznak-e.








Hibát talált?
[gravityform id=”1″]