Batthyány Lajos emléktábla Ljubljanában

Az óvárosból, a Stari trgről (Ó tér)a várdombra kanyarodó erdei gyalogösvény tíz perces emelkedő után a ljubljanai várba vezet. A várban a Szent György-kápolna melletti ajtón belépve, a jobbra nyíló földszinti folyosó bal oldalán függ Batthyány Lajos vörös gránitra erősített emléktáblája.
Az 1849. január 8-án a pesti Károlyi-palotában elfogatott gróf Budáról, majd Pozsonyból került Ljubljanába. 1849. május 7-én délelőtt hatvankét politikai foglyot hoztak Magyarországról, bilincs nélkül, sőt néhányan saját kocsijukon jöttek. Volt köztük négy gróf, több előkelő nemes úr, s néhány pap is, az utolsó kocsiban Batthyány Lajos, a volt magyar miniszterelnök ült. A XIX. század elejére pusztulásnak indult, akkor már csak börtönnek használt középkori várban ötven napig „őrizték”. Saját lakosztálya, inasa volt, a városban is szabadon sétálhatott.
Batthyány Lajost az olmützi haditörvényszék augusztus 16-án előbb börtön-, majd halálbüntetésre ìtélte, melyet október 6-án hajtottak vègre. Halálának helyét a budapesti Báthory utcában örökmécses jelöli.
A ljubljanai várban bronz táblán Gróf Batthyány Lajos nevét két oldalról születésének és halálának éve előzi meg. A gránit tábla két nyelvű szövege szerint „Gróf Batthyány Lajos Magyarország első felelős független kormánya miniszterelnökének emlékére, akit 1849. május 5-től július 23-ig itt a ljubljanai fellegvárban tartottak fogva a császáriak”.
Gróf Batthyány Lajos portréja Király Ferenc, lendvai szobrász alkotása.





Hibát talált?
[gravityform id=”1″]