Zala György mellszobor Lendván a Zala György téren

A lendvai kultúrpalota előtti Zala György téren, a színház- és hangversenyterem tornya alatt áll a leghíresebb lendvai szobrászművészről, Zala Györgyről készült mellszobor. A százhúsz centi magas gránit négyzethasáb posztamensen tíz centi vastag négyzetlapon álló bronz portré Király Ferenc, Munkácsy-díjas (2005) lendvai szobrászművész alkotása.
A szobrot Király Ferenc 2008-ban készítette képek alapján. Ezek a fényképek elsősorban műteremben készültek és munka közben ábrázolják a szobrászt. A szobor érdekessége, hogy a művész a munkaköpeny alatt öltönyt visel nyakkendővel – így alkotott hajdanán a mester. A szobor ízig-vérig realista alkotás, mely a klasszicista hagyományokra utal.
„Zala György alakja nem tűr semmiféle spekulatív megoldást, túlzott stilizálást. Egy gondolat vezetett: a nagy művész természetét, személyiségét, testi-lelki habitusát szerettem volna kifejezni, aki kő- és gipszközelben mindig akcióban, lendületben van.”- Király Ferenc
Zala György (1858-1937)
Zala György szobrászművész 1858-ban született Alsólendván. Nyolcéves korában elveszítette mindkét szülőjét, ezért nagybátyjához került Városlődre. Budapesten fejezte be középiskolai tanulmányait. Egyetemi tanulmányait Bécsben és Münchenben folytatta. Később hazatért Magyarországra, és Budapesten rendezte be szobrászműhelyét. 1937-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották.
Számos híres szobor alkotója. A legismertebb talán a Hősök terén a Millenniumi emlékmű, amelyet hat más szobrásszal alkotott. Fontos történelmi személyekről is alkotott szobrot: Erzsébet királynőről, Ferenc Józsefről és Deák Ferencről is. Lendván a színház- és hangversenyterem előtti teret róla nevezték el.

Hibát talált?
[gravityform id=”1″]